Munkához láttak a gladiátorok

Az esős idő ellenére is sokan vettek részt a csapat első edzésén a koronavírus-járvány miatti hosszú szünetet követően. A Debreceni Egyetem együttese alapozó tréningekkel vágott neki az elkövetkező időszaknak.

Két és fél hónap után ismét megjelentek a sisakok és a vállvédők a Debreceni Egyetem Sportközpontjának műfüves pályáin. Vasárnap ugyanis elkezdték az alapozást a szezonra a DEAC Gladiators amerikai focistái. Még az esős időjárás sem riasztotta vissza a játékosokat, akik az ökölpacsikat, a nyilatkozat aláírást, és némi fertőtlenítést követően már munkához is láttak. A koronavírus-járvány miatt a szülők is nehezen engedték el a fiatalokat, de végül a kétszeres junior ezüstérmes Asztalos Árpád is újfent láthatta csapattársait.

„Nem volt már igazából gond, hogy elengedjenek a szüleim, miután a koronavírus-járvány mérséklődött itthon. Már nagyon vártam, hogy ismét elkezdjük a munkát. Mindenkinek szüksége volt már a mozgásra, mert különben befásultunk volna” – mondta a falember.

Természetesen az óvintézkedéseket is elvégezte a csapat. Gyarmati Ottó vezetőedző biztosított hőmérőket és felülettisztítót a fertőzésveszély megelőzésére. Viszont a játékosok is tudatosan védekeztek. A tréningek alatt megtartották egymás közt a másfél méteres távolságot, de az edzők is gondoskodtak arról, hogy meglegyen a kellő távolság. Az első edzés viszont még kontaktmentes volt.

„Őszintén szólva nagy fejtörést okozott az, hogyan állítsuk össze az edzésprogramot” – emelte ki Gyarmati Ottó. – „Ez egy kontakt sportág, és most a fő irányvonal a no-kontakt. Ezek elsősorban erőnléti-, illetve alapozó gyakorlatok voltak, amik szerintem rá is férnek a srácokra a karantén időszak után.”

Akár az állóképesség fejlesztése, akár a felgyülemlett súlyfelesleg leadása miatt is. Azonban voltak, akik már a járvány alatt igyekeztek minél többet edzeni. Heitz Attilára sosem az volt a jellemző, hogy ilyen időszakban akár leeresztene egy pillanatra is. Igyekezett lehetőségeihez mérten konditerembe járni, de a ’Mamut’-nak is becézett falembernek is olykor-olykor nagy kihívást jelentettek a gyakorlatok.

„Lábgyilkos volt az biztos” ­– jelentette ki Heitz Attila. – „Ettől függetlenül nekem ez kellett a posztomból adódóan is, illetve a nagy fiúknak. A comb- és a farizom edzés nagyon jól jött. Szükségünk volt arra, hogy egy kicsit kijöjjünk a komfortzónánkból. Erre tökéletes volt ez az első alkalom.”

Az első edzésen már több mint 30 fő végezte a gyakorlatokat. Elindult tehát a munka és minden héten csütörtökön 20 órakor, valamint vasárnap 18 órakor lesz edzés a Debreceni Egyetem Sportközpontjában (Dóczy J. utca 9.). A bajnokság lehetséges kezdési időpontja az augusztus 20-i hosszú hétvége.

Fotók: Derencsényi István

Tekintsék meg az edzésről készült videós beszámolónkat is.