Erősebb bajnokságban kell bizonyítaniuk a gladiátoroknak

A Debreceni Egyetem amerikai futball csapata ősszel a Divízió I-ben indul, ahol több elitligás ellenféllel néz majd szembe. Így a cívisvárosiak belekóstolhatnak egy kicsit a HFL-be.

A DEAC Gladiators játékosai továbbra is készülnek a tervezett augusztus 20-i szezonrajtra a Divízió I-ben. Május 24-én ismét elkezdődtek az edzések az együttesnél, és a munka előrehaladtával, valamint a kormány határozatainak köszönhetően hamarosan a kontaktos tréningek is beindulhatnak a klubnál. Ezzel együtt pedig a taktikai tréningek is belekerülnek az edzéstervbe.

„Karantén utáni fázisban vagyunk, ami nekünk is új szituáció” – mondta Gyarmati Ottó vezetőedző. – „Szerencsére nagyon lelkesek a srácok, mindenki bizonyítani szeretne ősszel. Ennek megfelelő az edzéslátogatottság, szépen lassan leesik a rozsda, elérjük a márciusi szintet erőnlétben és kezdődhetnek a felszereléses edzések.”

A Gladiators-nek viszont egy sokkal nehezebb bajnokságban kell bizonyítania. A Magyar Amerikai Futball Szövetség ugyanis az elmúlt hetekben végzett egy felmérést a csapatok között, amelynek az eredménye, hogy a legmagasabb ligát, a Hungarian Football League-et (HFL) nem rendezik meg, mivel több első osztályú csapat nem tudta anyagi okok miatt vállalni az indulást. Így ezek a klubok a Divízió I-ben indulnak. Ezzel a mezőny átalakult: a HFL-ből csatlakozott a két budapesti alakulat, a Cowbells és a Wolves, a Győr Sharks, valamint a Miskolc Steelers. A bajnok Fehérvár Enthroners néhány játékosa pedig a DAK Acél Gorillaz-hoz csatlakozott az őszre. A tavalyi mezőnyből pedig a gorillák mellett a címvédő NBA Crushers, valamint a keleti rivális Nyíregyháza Tigers is ott lesz az indulók között.

„Teljesen felborult az erősorrend a tavaszi előrejelzésekhez képest” – jelentette ki a szakvezető. – „Egy jóval erősebb Divízió I-es bajnokság elé nézünk. Ugyanakkor nagy kihívás lesz a legmagasabb szinten játszó játékosok ellen pályára lépni. Belekóstolhatunk abba, hogy mekkora szintkülönbséget jelent egy HFL a Divízió I-től. Mi ugyanis hosszútávú fejlődésben gondolkodunk. Szerintem az igazi erőpróba viszont tavasszal lesz, amikor remélhetőleg a tényleges Divízió I-ben fogjuk megmérettetni magunkat.”

A DEAC Gladiators egyébként június 28-án, vasárnap 18 órakor tagtoborzót tart, amelyen kortól, nemtől és testalkattól függetlenül bárki részt vehet. A helyszín a Debreceni Egyetem Dóczy utcai Sportközpontjának műfüves pályája.

Fotók: Derencsényi István, Szolnoki Annamária